2014. augusztus 25., hétfő

10. fejezet - A medalion varázsa






 Meghoztam a 10. részt is! Innentől kezdődnek majd leginkább csak a bonyodalmak. Remélem élvezhető lett a rész. ^^ Ha tetszett, hagyj nyomot magad után! ;) Katherine


 Egész nap az idegen járt a fejemben. Nem láttam kicsoda volt, de elém rakott egy dobozt, amiben egy nyaklánc volt egy farkasos medállal. Ugyan rákereshettem volna a medál eredetére, de azzal sehova sem jutottam volna így inkább az üzenet foglalkoztatott.
 Mindenki tudta, miután kutatok, de senki nem mondott semmit és így elég nehéz volt az igazságra bukkanni. Sosem hittem volna, hogy ide vezet ez a farkas dolog, de hát az eseményeket nem mi irányítjuk. Vagy nem így van? Ha valami választ akarok, akkor több helyen kell körbekérdeznem.
 Felkaptam a telefonom és elindulok felvenni a kabátom. Felhúzom a cipőm és elindulok, elmegyek otthonról. Egy olyan helyet ismerek csupán, ahol esetlegesen ismerhetik az apámat. Van egy kis kávézó valahol a városban ahova mindenki be szokott nézni egy kávéra valami gyors kajára. El kell mennem oda. Érzem, hogy ott talán egy nyomra bukkanhatok. 

 A kávézó szinte minden négyzetcentije a vendégektől telt meg. Rengetegen voltak és nem egy olyan hely volt ez, ahol egy 17 éves lány egyedül minden veszélyek nélkül csak úgy besétáljon és körbekérdezgesse a vendégeket.
 Hamar kirajzolódott magam előtt egy talán kivitelezhetőnek nevezhető terv. Odasétáltam a pulthoz közben erősen álltam a kíváncsi pillantásokat. A medalion a nyakamban lógott látható helyen. Nem törődtem azzal, hogy a csapos kérte távozzam, mert még bajom eshet. Mondani sem kell, nem hallgattam a jó szóra. 
  -  Neal Corbet-et keresem, itt van?
  -  Sajnálom, de nem tudom ki ő. Viszont az a férfi tudhat valamit. - bökött az egyik sarokban ülő férfi felé, aki hosszú, fekete kabátot viselt.
  -  Köszönöm! - Elindultam a férfi felé. Nem hittem, hogy túl sok dolgot kihúzhatok majd belőle, de reményeim szerint elmond mindent. - Üdv, Emily vagyok! - bemutatkoztam, de nem szólt semmit.
 Hosszas próbálkozás után, mikor már kezdtem feladni, megszólalt a rejtélyes alak és egyenesen a szemembe nézett, úgy válaszolt.
  -  Kislány, jobban jársz, ha nem kérdezel olyanokat, amitől bajod lehet! - figyelmeztetett. - Ha mindenképpen tudnod kell az igazat, tudnod kell, a tűzzel játszol!
  -  Rendben, megértettem. - komolyan is gondoltam.
  -  Te tudod. - elbámult mögém és csak egy kis idő múltán folytatta. - Az apádról nem sokat tudok viszont a medál, ami a nyakadban van évszázadok óta a tiszta vérűek tulajdona. És nem csak egy közönséges medál, de a viselőjét megvédi bizonyos dolgoktól.
  -  Milyen dolgoktól? - kíváncsiságom felülemelkedett rajtam.
  -  Olyanoktól, amikről még nem is tudsz! Több minden van a világon, mint amit te el tudnál képzelni kölyök! - azzal megfogta a kezemet és intett, hogy hajoljak közelebb. - Én például olvasok mások múltjában és tisztán látom a tiédet is! - megdermedtem az előbb elhangzottaktól. Sosem hittem volna, hogy akad ilyen személy. - Biztosan tudni szeretnéd a teljes igazságot, kölyök? - idegesített, hogy így hív, de nem tettem szóvá nemtetszésemet csak bólintottam, hogy folytassa. - Tudod, mit jelent a tiszta vérű kifejezés?
  -  Nem. Még csak most tudtam meg azt is, hogy örökbe fogadtak, még minden új számomra.
  -  A tiszta vérűek voltak a legelsők a fajtádban. Ők a kezdetek óta a világon élnek. Egy őrült tudós kísérletezni kezdett a vérükkel, amitől egy hasonló fajt teremtett csakhogy ez a faj gyengébb az ősöktől. - a dolgok kezdtek a helyükre állni. Mindent kezdtem úgy látni, amilyen valójában. - Egy idő után ez a génmódosított faj fellázadt és kezdte kiirtani az elsőket. Mára már a számuk alig haladja meg a pár százat míg a lázadók több ezren sőt talán több tízezren is akadnak.
 Nem bírtam tovább hallgatni. Nem akartam tudni a folytatást így elbúcsúztam és elindultam haza. Annyi mindent megtudtam, hogy a fejem már lüktetett a sok információtól. A szemeim kiszáradtak a torkommal egyetemben. Az egész bensőm viszketni kezdett, amikor eszembe jutott, mit mondott Tyler. Egy tiszta vérű vagyok, egy a kevesek közül.

 Otthon sok dolgot kellett a helyére raknom. Először is azt, hogy vajon tényleg meghaltak-e a szüleim, ahogy azt sok más helyen is olvasni lehetett. Most már nem hiszem, hogy meghaltak. Úgy hiszem, inkább elmenekültek valami elől és az a valami ha jól sejtem a falka volt.
 Elszomorított a tudat, hogy amíg a valódi szüleim valahol boldogan élnek, én itt ragadtam és még csak menekülni sem tudok. Itt ragadtam a falkában, ami engem bizonyosan kitaszítottként fog majd az elkövetkező időben kezelni vagy egyszerűen vadászni fog rám, miközben én azt sem sejtem, kik a szüleim és hogy hova is tartozok. Egyedül vagyok a nagy világ ellen és nincs aki segíthetne.
 Hosszú, vörös hajamba kaptam, ujjaimmal hátrafésültem azt és néztem a plafont. Az ágyamon feküdtem, mikor elért az álmosság. Megint a szürke szemű farkas voltam, de most nem egyedül.

 Az erdőben kóvályogtam és hallgattam a zajokat, hátha ráakadok arra a valakire, aki talán segíthet. Tudtam, hogy itt lesz és még azt is, hogy merre. Egy madár röpült el felettem. Megfordultam s két farkast láttam pár méterre tőlem.
 Mind a kettő erősnek tűnt és mind a kettő veszélyes volt. Vicsorogtak rám és morogtak - én ugyanazt tettem. Ha tényleg el akarnak tenni láb alól, előbb kell felkelniük! Nem hagyom, hogy csak úgy levadásszanak, túl egyszerű lenne! Támadó állásba álltam tehát és vártam, hogy az egyik támadjon. Nem kellett sokáig várnom.
 A barna bundás állat támadott először. Megpróbálta elkapni a nyakam, de én gyorsabb voltam. A nyaka alá haraptam, mély sebet hagytak a fogaim, de ez őt láthatóan nem lassította le. Talán meg sem érezte. Szabályos köröket írtunk le egymás körül. Eltelt pár perc. Még egy és még egy. Ekkor amilyen gyorsan csak lehetett a másik farkas is rám ugrott. Próbáltam elugrani, de túl késő volt. 

 A farkas elkapott és próbált a földre rántani. Nem hagytam magam. Gyorsan mozogtam és elég erősnek éreztem magam ahhoz hogy mind a két fenevadat legyőzzem. Minden mozdulatom kimért volt, de halálos. Úgy éreztem, itt én vagyok a legerősebb és én vagyok az, aki talpon marad. Aki kibírja a végsőkig is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése