Sziasztok kedveseim! Ezen a blogon már nem nagyon fogtok újdonságokat találni hiszen a történetet úgy döntöttem újraírom. Ezt a kis történetet úgy érzem, nem nagyon hoztam össze. Annyira kusza lett, hogy még néha én is összekeveredtem benne az eseményekkel. Na szóval... A történet újraírását itt elérhetitek: A farkasom a végzetem. Puszi: Katherine.
2014. október 1., szerda
2014. augusztus 26., kedd
Csipkerózsika átírva
Szokásomhoz híven, megint elkezdtem egy történetet. Ez egy Csipkerózsika átírás lesz csak egy kicsit másképp, mint ahogy ismeritek. Remélem elnyeri a tetszéseteket és minél többen kattintotok majd arra az oldalra is. :) A blog pedig itt van: Démonok királynője. Jó szórakozást kívánok: Katherine.
Köszönet mindenért!
Sziasztok, kedves olvasók! Ebben a bejegyzésben szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki idelátogatott és rendszeresen nyomon követte a történetem, még ha néha talán értelmetlen részek is lettek! Köszönöm a több, mint 1700 látogatót és a 3 feliratkozót is! És eddig van 10 hozzászólás is, ami egy része a díjak kiosztásával kapcsolatban volt, amit kaptam és tovább küldtem, egy része a csere kérésről szólt, ezekre is válaszoltam és volt két dicséret is! Nagyon szépen köszönöm nektek! Ezalatt a nagyjából 3 hónap alatt már sok mindent tanultam, amitől remélhetőleg még jobb "író" lesz belőlem és amitől talán jobb és érdekesebb bejegyzéseket fogok hozni, mint eddig. Szóval KÖSZÖNÖM NEKTEK!
Sok sok puszi mindenkinek: Katherine!
2014. augusztus 25., hétfő
11. fejezet - Mikor a türelem már nem elég
És itt is van a 11. fejezet ^^ Még csak két rész és az első évadnak vége. Várjátok már a folytatást? :)
Mikor kinyitottam a szemem, azt vettem észre, hogy a nyakamnál egy mélyebb seb húzódik, amin már az alvadt vér jelezte, a harapásnyom gyógyulófélben van. A kezemen, hasamon és még a csípőmön is több karcolásnyom látszódik. Egy kicsit rosszul éreztem ugyan magam, de tudtam, hamar meggyógyulok.
Ekkor az álmom jutott az eszembe. A farkasok ahogy rám támadnak és ahogy kitöröm az egyik nyakát míg a másik menekülőre fogja, de én utána rohanok, nehogy elszökjön. Képtelenség, hogy megtörtént volna pedig a nyakamon és a testemen egyértelmű bizonyítékok voltak.
Megdöbbentett a saját erőm, hogy mire vagyok képes és azt sem titkolhattam el, hogy amikor ezt átéltem tetszett, hogy fölényben vagyok s nem bántam meg eddig a pillanatig a döntést miszerint mind a két farkasnak meg kell halnia.
Mérges voltam a falkára és mérges voltam kicsit a nevelő szüleimre. Mostanában nem is beszéltünk, mindig elkerültem őket, de érzem, nem is olyan sokára keresni fogják a társaságom. Hogy a listát soroljam még azokra a farkasokra is mérges voltam és arra aki küldte őket bárki is legyen az illető. Mérgemben nem tudtam máshova menni, felkerestem a falkát. Tyler-el akartam beszélni, be akartam neki számolni a történtekről csakhogy ez egy kicsit másképp alakult, mint ahogy terveztem.
- Mit keresel itt, Emily? - hangjából éreztem, hogy ingerült.
- Tulajdonképpen téged! - hadartam. - Az előbb meg akartak ölni! - köptem.
- Még hogy meg akartak ölni! Paolo és John a légynek sem ártana! - és megértettem. A falka tagjai voltak és én megöltem mind a kettőt.
- Nézd, Tyler! Azt hittem, meg akarnak ölni!
- És ugyan ki akarna téged megölni?!
- És ugyan ki akarna téged megölni?!
- Bárki, aki tiszta vérűekre vadászik! Akár te is lehettél!
- Honnan tudsz te a tiszta vérűekről? - némán bámultam felé. Nem akartam elmondani, hogy a szüleim után kutatva egy fura figurába botlottam és ő mesélt egy-két történetet.
- Az most mindegy... - a levegő megfagyott körülöttünk és több szempár is kettőnkre tapadt. Hol engem, hol Tyler-t nézték.
- Az most mindegy... - a levegő megfagyott körülöttünk és több szempár is kettőnkre tapadt. Hol engem, hol Tyler-t nézték.
- Tűnj el innen, Emily és soha ne gyere ide vissza! - szavaitól a frász kerülgetett. Nem fogtam fel, hogy most akart elküldeni a falkából. - Tűnés! - ordította és én hátra sem néztem csak rohantam. Feldühített ez az egész. Elveszettnek éreztem magam. Életemben először voltam ilyen helyzetben és nem bírnám ki, ha még egyszer ez előfordulna.
Keservesen sírtam. Sirattam az itteni életemet ami nem is régen kezdett új irányba fordulni. A szívem meghasadt, mikor arra gondoltam, hogy a falka tagjait öltem meg ugyanakkor az is eszembe jutott, amit az idegen mondott.
Nem tudhattam, mennyire bízhatok meg valakiben, aki hosszú, fekete köpenyt visel és olyan titokzatos és félelmetes, hogy a vér is megfagy az ereimtől tőle és akit csak pár órája ismerek, de ő több igazságot mondott, mint amennyit bárki, aki a közelemben él. Talán ez miatt is döntöttem úgy, hogy elmegyek még egyszer arra a helyre és felkeresem őt, de szerencsétlenségemre nem volt ott.
Mikor másnap elmentem oda, akkor is csak hűlt helyét találtam. Elkeseredetten baktattam a vissza vezető úton és arra gondoltam, mit veszítettem az elmúlt pár napon vagy héten. Elég hosszú a lista, de meg kell békélnem a tudattal, hogy talán már túl késő rendbe hozni mindent, amit elkövettem vagy amit még nem.
10. fejezet - A medalion varázsa
Meghoztam a 10. részt is! Innentől kezdődnek majd leginkább csak a bonyodalmak. Remélem élvezhető lett a rész. ^^ Ha tetszett, hagyj nyomot magad után! ;) Katherine
Egész nap az idegen járt a fejemben. Nem láttam kicsoda volt, de elém rakott egy dobozt, amiben egy nyaklánc volt egy farkasos medállal. Ugyan rákereshettem volna a medál eredetére, de azzal sehova sem jutottam volna így inkább az üzenet foglalkoztatott.
Mindenki tudta, miután kutatok, de senki nem mondott semmit és így elég nehéz volt az igazságra bukkanni. Sosem hittem volna, hogy ide vezet ez a farkas dolog, de hát az eseményeket nem mi irányítjuk. Vagy nem így van? Ha valami választ akarok, akkor több helyen kell körbekérdeznem.
Felkaptam a telefonom és elindulok felvenni a kabátom. Felhúzom a cipőm és elindulok, elmegyek otthonról. Egy olyan helyet ismerek csupán, ahol esetlegesen ismerhetik az apámat. Van egy kis kávézó valahol a városban ahova mindenki be szokott nézni egy kávéra valami gyors kajára. El kell mennem oda. Érzem, hogy ott talán egy nyomra bukkanhatok.
A kávézó szinte minden négyzetcentije a vendégektől telt meg. Rengetegen voltak és nem egy olyan hely volt ez, ahol egy 17 éves lány egyedül minden veszélyek nélkül csak úgy besétáljon és körbekérdezgesse a vendégeket.
Hamar kirajzolódott magam előtt egy talán kivitelezhetőnek nevezhető terv. Odasétáltam a pulthoz közben erősen álltam a kíváncsi pillantásokat. A medalion a nyakamban lógott látható helyen. Nem törődtem azzal, hogy a csapos kérte távozzam, mert még bajom eshet. Mondani sem kell, nem hallgattam a jó szóra.
Hamar kirajzolódott magam előtt egy talán kivitelezhetőnek nevezhető terv. Odasétáltam a pulthoz közben erősen álltam a kíváncsi pillantásokat. A medalion a nyakamban lógott látható helyen. Nem törődtem azzal, hogy a csapos kérte távozzam, mert még bajom eshet. Mondani sem kell, nem hallgattam a jó szóra.
- Neal Corbet-et keresem, itt van?
- Sajnálom, de nem tudom ki ő. Viszont az a férfi tudhat valamit. - bökött az egyik sarokban ülő férfi felé, aki hosszú, fekete kabátot viselt.
- Köszönöm! - Elindultam a férfi felé. Nem hittem, hogy túl sok dolgot kihúzhatok majd belőle, de reményeim szerint elmond mindent. - Üdv, Emily vagyok! - bemutatkoztam, de nem szólt semmit.
Hosszas próbálkozás után, mikor már kezdtem feladni, megszólalt a rejtélyes alak és egyenesen a szemembe nézett, úgy válaszolt.
- Kislány, jobban jársz, ha nem kérdezel olyanokat, amitől bajod lehet! - figyelmeztetett. - Ha mindenképpen tudnod kell az igazat, tudnod kell, a tűzzel játszol!
- Rendben, megértettem. - komolyan is gondoltam.
- Te tudod. - elbámult mögém és csak egy kis idő múltán folytatta. - Az apádról nem sokat tudok viszont a medál, ami a nyakadban van évszázadok óta a tiszta vérűek tulajdona. És nem csak egy közönséges medál, de a viselőjét megvédi bizonyos dolgoktól.
- Milyen dolgoktól? - kíváncsiságom felülemelkedett rajtam.
- Olyanoktól, amikről még nem is tudsz! Több minden van a világon, mint amit te el tudnál képzelni kölyök! - azzal megfogta a kezemet és intett, hogy hajoljak közelebb. - Én például olvasok mások múltjában és tisztán látom a tiédet is! - megdermedtem az előbb elhangzottaktól. Sosem hittem volna, hogy akad ilyen személy. - Biztosan tudni szeretnéd a teljes igazságot, kölyök? - idegesített, hogy így hív, de nem tettem szóvá nemtetszésemet csak bólintottam, hogy folytassa. - Tudod, mit jelent a tiszta vérű kifejezés?
- Nem. Még csak most tudtam meg azt is, hogy örökbe fogadtak, még minden új számomra.
- A tiszta vérűek voltak a legelsők a fajtádban. Ők a kezdetek óta a világon élnek. Egy őrült tudós kísérletezni kezdett a vérükkel, amitől egy hasonló fajt teremtett csakhogy ez a faj gyengébb az ősöktől. - a dolgok kezdtek a helyükre állni. Mindent kezdtem úgy látni, amilyen valójában. - Egy idő után ez a génmódosított faj fellázadt és kezdte kiirtani az elsőket. Mára már a számuk alig haladja meg a pár százat míg a lázadók több ezren sőt talán több tízezren is akadnak.
Nem bírtam tovább hallgatni. Nem akartam tudni a folytatást így elbúcsúztam és elindultam haza. Annyi mindent megtudtam, hogy a fejem már lüktetett a sok információtól. A szemeim kiszáradtak a torkommal egyetemben. Az egész bensőm viszketni kezdett, amikor eszembe jutott, mit mondott Tyler. Egy tiszta vérű vagyok, egy a kevesek közül.
Otthon sok dolgot kellett a helyére raknom. Először is azt, hogy vajon tényleg meghaltak-e a szüleim, ahogy azt sok más helyen is olvasni lehetett. Most már nem hiszem, hogy meghaltak. Úgy hiszem, inkább elmenekültek valami elől és az a valami ha jól sejtem a falka volt.
Elszomorított a tudat, hogy amíg a valódi szüleim valahol boldogan élnek, én itt ragadtam és még csak menekülni sem tudok. Itt ragadtam a falkában, ami engem bizonyosan kitaszítottként fog majd az elkövetkező időben kezelni vagy egyszerűen vadászni fog rám, miközben én azt sem sejtem, kik a szüleim és hogy hova is tartozok. Egyedül vagyok a nagy világ ellen és nincs aki segíthetne.
Hosszú, vörös hajamba kaptam, ujjaimmal hátrafésültem azt és néztem a plafont. Az ágyamon feküdtem, mikor elért az álmosság. Megint a szürke szemű farkas voltam, de most nem egyedül.
Az erdőben kóvályogtam és hallgattam a zajokat, hátha ráakadok arra a valakire, aki talán segíthet. Tudtam, hogy itt lesz és még azt is, hogy merre. Egy madár röpült el felettem. Megfordultam s két farkast láttam pár méterre tőlem.
Mind a kettő erősnek tűnt és mind a kettő veszélyes volt. Vicsorogtak rám és morogtak - én ugyanazt tettem. Ha tényleg el akarnak tenni láb alól, előbb kell felkelniük! Nem hagyom, hogy csak úgy levadásszanak, túl egyszerű lenne! Támadó állásba álltam tehát és vártam, hogy az egyik támadjon. Nem kellett sokáig várnom.
A barna bundás állat támadott először. Megpróbálta elkapni a nyakam, de én gyorsabb voltam. A nyaka alá haraptam, mély sebet hagytak a fogaim, de ez őt láthatóan nem lassította le. Talán meg sem érezte. Szabályos köröket írtunk le egymás körül. Eltelt pár perc. Még egy és még egy. Ekkor amilyen gyorsan csak lehetett a másik farkas is rám ugrott. Próbáltam elugrani, de túl késő volt.
A farkas elkapott és próbált a földre rántani. Nem hagytam magam. Gyorsan mozogtam és elég erősnek éreztem magam ahhoz hogy mind a két fenevadat legyőzzem. Minden mozdulatom kimért volt, de halálos. Úgy éreztem, itt én vagyok a legerősebb és én vagyok az, aki talpon marad. Aki kibírja a végsőkig is!
- Sajnálom, de nem tudom ki ő. Viszont az a férfi tudhat valamit. - bökött az egyik sarokban ülő férfi felé, aki hosszú, fekete kabátot viselt.
- Köszönöm! - Elindultam a férfi felé. Nem hittem, hogy túl sok dolgot kihúzhatok majd belőle, de reményeim szerint elmond mindent. - Üdv, Emily vagyok! - bemutatkoztam, de nem szólt semmit.
Hosszas próbálkozás után, mikor már kezdtem feladni, megszólalt a rejtélyes alak és egyenesen a szemembe nézett, úgy válaszolt.
- Kislány, jobban jársz, ha nem kérdezel olyanokat, amitől bajod lehet! - figyelmeztetett. - Ha mindenképpen tudnod kell az igazat, tudnod kell, a tűzzel játszol!
- Rendben, megértettem. - komolyan is gondoltam.
- Te tudod. - elbámult mögém és csak egy kis idő múltán folytatta. - Az apádról nem sokat tudok viszont a medál, ami a nyakadban van évszázadok óta a tiszta vérűek tulajdona. És nem csak egy közönséges medál, de a viselőjét megvédi bizonyos dolgoktól.
- Milyen dolgoktól? - kíváncsiságom felülemelkedett rajtam.
- Olyanoktól, amikről még nem is tudsz! Több minden van a világon, mint amit te el tudnál képzelni kölyök! - azzal megfogta a kezemet és intett, hogy hajoljak közelebb. - Én például olvasok mások múltjában és tisztán látom a tiédet is! - megdermedtem az előbb elhangzottaktól. Sosem hittem volna, hogy akad ilyen személy. - Biztosan tudni szeretnéd a teljes igazságot, kölyök? - idegesített, hogy így hív, de nem tettem szóvá nemtetszésemet csak bólintottam, hogy folytassa. - Tudod, mit jelent a tiszta vérű kifejezés?
- Nem. Még csak most tudtam meg azt is, hogy örökbe fogadtak, még minden új számomra.
- A tiszta vérűek voltak a legelsők a fajtádban. Ők a kezdetek óta a világon élnek. Egy őrült tudós kísérletezni kezdett a vérükkel, amitől egy hasonló fajt teremtett csakhogy ez a faj gyengébb az ősöktől. - a dolgok kezdtek a helyükre állni. Mindent kezdtem úgy látni, amilyen valójában. - Egy idő után ez a génmódosított faj fellázadt és kezdte kiirtani az elsőket. Mára már a számuk alig haladja meg a pár százat míg a lázadók több ezren sőt talán több tízezren is akadnak.
Nem bírtam tovább hallgatni. Nem akartam tudni a folytatást így elbúcsúztam és elindultam haza. Annyi mindent megtudtam, hogy a fejem már lüktetett a sok információtól. A szemeim kiszáradtak a torkommal egyetemben. Az egész bensőm viszketni kezdett, amikor eszembe jutott, mit mondott Tyler. Egy tiszta vérű vagyok, egy a kevesek közül.
Otthon sok dolgot kellett a helyére raknom. Először is azt, hogy vajon tényleg meghaltak-e a szüleim, ahogy azt sok más helyen is olvasni lehetett. Most már nem hiszem, hogy meghaltak. Úgy hiszem, inkább elmenekültek valami elől és az a valami ha jól sejtem a falka volt.
Elszomorított a tudat, hogy amíg a valódi szüleim valahol boldogan élnek, én itt ragadtam és még csak menekülni sem tudok. Itt ragadtam a falkában, ami engem bizonyosan kitaszítottként fog majd az elkövetkező időben kezelni vagy egyszerűen vadászni fog rám, miközben én azt sem sejtem, kik a szüleim és hogy hova is tartozok. Egyedül vagyok a nagy világ ellen és nincs aki segíthetne.
Hosszú, vörös hajamba kaptam, ujjaimmal hátrafésültem azt és néztem a plafont. Az ágyamon feküdtem, mikor elért az álmosság. Megint a szürke szemű farkas voltam, de most nem egyedül.
Az erdőben kóvályogtam és hallgattam a zajokat, hátha ráakadok arra a valakire, aki talán segíthet. Tudtam, hogy itt lesz és még azt is, hogy merre. Egy madár röpült el felettem. Megfordultam s két farkast láttam pár méterre tőlem.
Mind a kettő erősnek tűnt és mind a kettő veszélyes volt. Vicsorogtak rám és morogtak - én ugyanazt tettem. Ha tényleg el akarnak tenni láb alól, előbb kell felkelniük! Nem hagyom, hogy csak úgy levadásszanak, túl egyszerű lenne! Támadó állásba álltam tehát és vártam, hogy az egyik támadjon. Nem kellett sokáig várnom.
A barna bundás állat támadott először. Megpróbálta elkapni a nyakam, de én gyorsabb voltam. A nyaka alá haraptam, mély sebet hagytak a fogaim, de ez őt láthatóan nem lassította le. Talán meg sem érezte. Szabályos köröket írtunk le egymás körül. Eltelt pár perc. Még egy és még egy. Ekkor amilyen gyorsan csak lehetett a másik farkas is rám ugrott. Próbáltam elugrani, de túl késő volt.
A farkas elkapott és próbált a földre rántani. Nem hagytam magam. Gyorsan mozogtam és elég erősnek éreztem magam ahhoz hogy mind a két fenevadat legyőzzem. Minden mozdulatom kimért volt, de halálos. Úgy éreztem, itt én vagyok a legerősebb és én vagyok az, aki talpon marad. Aki kibírja a végsőkig is!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)